A történet Keiichi Sigsawa light novel sorozatán alapul. A 26 részes anime első felének sztoriját az “Allison”, a második pedig a “Lillia and Treize” novellák adják. Először Allison és Wil kalandjait kísérhetjük figyelemmel, a sorozat második felében pedig gyerekeik története elevenedik meg.
Tehát adott egy fiktív kontinens, amelyet egy hatalmas folyó választ ketté. A folyó két partján a keletre elterülő Roxche és a nyugati Sous-Beil országok már időtlen idők óta háborúban állnak egymással, melynek tétje nem kisebb, mint, hogy eldöntsék, melyik országban fejlődött ki az emberiség. Bár az elmúlt 10 évben fegyverszünet volt érvényben közöttük és itt-ott már látszanak az enyhülés jelei, a helyzet még korántsem jutott nyugvópontra.
Történetünk főszereplői gyerekkori barátok. Az egyetemre készülő, rendkívüli emlékezőtehetséggel megáldott Wil és a roxche-i légierőnél pilótaként dolgozó Allison 6 hónap után újra találkoznak. Egy véletlen összehozza őket egy bolondnak tartott öregemberrel, aki hihetetlen kincsről mesél nekik, amely végérvényesen véget vethet a Roxche és Sous-Beil közötti háborúskodásnak. Azonban az öreget ismeretlenek elrabolják még mielőtt elárulhatná titkát. Hirtelen ötlettől vezérelve Allisonék utána indulnak, hogy megmentsék és hamarosan a barátinak cseppet sem nevezhető Sous-Beil-ben találják magukat.
Szerencséjükre akadnak segítőik, többek között a Sous-Beil-i vadászpilóta, Ker Benedict, akit Allison egy korábbi mentési gyakorlat során ismert meg.

Végül kalandos úton – melynek során az öregember meghal – hármasban jutnak el a kincs rejtekhelyére. Egy barlangrajzot találnak ami bizonyítja, hogy a két ország korábban békében élt egymás mellett.
A hírt Benedict jelenti be nyilvánosan és végül – ahogy az öregember megjósolta – mindkét ország úgy dönt, hogy befejezik a háborút. Benedictből és Allisonékból hősök lesznek, de tovább élik megszokott életüket, immár békében.
Ami tetszik benne:
- Pörgős, izgalamas akciójelenetek
- Nem egyetlen téma körül halmozódnak az események a 26 rész során
Ami nem tetszik benne:
- A grafika szép, de még lehetne javítani rajta
: kategória Akció, Allison to Lillia, Anime, Kaland | Tagged: 2008 tavasz, Allison and Wil, Allison to Lillia



Ez így sztori és a képek alapján valahogy nagyon emlékeztet a last exile-ra…
Elképzelhető, azt még nem volt szerencsém látni.
pedig a Last Exile az egyetlen JÓ gonzo anime … az egyetlen, bár a vége fura.. mint MINDEN gonzo cumóé, de én egy ülésre végignéztem..
Bár lehet hogy majd felveszem inséges időkben.. akkor kellenek az ilyen animék.
Egyébként én azt hittem Európában játszódik az Allison és Lillia. What a shame..
A LE-nek csak az ismertetőjét olvastam, de az alapján tényleg hasonlít erre. Nem kell világmegváltó gondolatokat várni tőle, egyszerűen egy szórakoztató kalandsorozat.
) ha már kijött az egész, mert sztem ezt is simán egyben végig lehet tolni.
Én azt ajánlom, hogy majd akkor nézd meg (ínséges időkben