Allison to Lillia ep05-06

A kezdeti események óta már csaknem fél év telt el. Roxche és Sous-Beil azóta békében élnek egymással.
Will a téli szünetben osztályával az Ikstovai Királyságba megy kirándulni, amikor útközben váratlan dolog történik.

Allison jól megszívatja Wil-t, mert pár légierős haverjával elraboltatja. Kiderül, hogy ők is épp a környéken gyakorlatoznak és a lány, a találkozásuk érdekben szorgalmazta, hogy Wil vegyen részt a kiránduláson. Ráadásul van még egy meglepetése:

Ker alhadnagyot – illetve azóta már őrnagy – bejelentése óta igazi hősként kezelik Sous-Beil-ben, bár ő nem igazán tud mit kezdeni a hirtelen jött hírnévvel. Útközben egy kisváros felé kiderül, hogy Allison üzletasszonynak sem utolsó, mert úgy mellesleg kaviárt is szállít a repülőgépével.

Erről Wil-nek egy kicsit más a véleménye.:)

Allison megpróbálja kihúzni Wil-ből, hogy mihez akar kezdeni, ha befejezi az iskolát, de eléggé zavarban van. Közben a korábbi jelentések ellenére elromlik az idő és a hóviharban jól eltévednek. Egy kicsiny, világtól elzárt faluban kötnek ki, ám a lakosok nem mutatkoznak túl vendégszeretőnek mert fogjul ejtik őket.

Eközben Ker őrnagy – aki időközben az eltűnt ifjak keresésére indul – találkozik egy lánnyal az erdőben. Mivel az nincs közlékeny kedvében, inkább utánaoson.

Allisonéknak sikerül megszökniük elrablóiktól és összetalálkoznak Ker őrnaggyal. Sietségükben pont a korábbi lány, Fiona házába menekülnek be. Ő ahelyett, hogy elárulná hollétüket a falusiaknak, a segítségüket kéri: juttassák el minél előbb a fővárosba. A magyarázata a következő: Ő az Ikstovai király lánya, aki – szüleivel ellentétben – nem halt meg az ellenük 10 évvel korábban elkövetett merényletben. Idáig titokban élt a faluban, de az őrnagynál meglátta egy politikus képét (hamarosan választásokra készülnek a királyságban) ezért azonnal a fővárosba akar menni, hogy életjelt adjon magáról. Ehhez persze előbb ki kell jutniuk a szigorúan őrzött faluból, ami természetesen csak álcázva történhet.:)

A menekülési terv nem válik be, ezért inkább a lelkére beszélnek a harcias falusiaknak, akik megértőnek bizonyulnak és végül jó szívvel búcsúznak el hőseinktől.

Természetesen nem vallana Allisonékra, ha kimaradnának egy jó kis kalandból, így hát mind együtt indulnak a főváros felé.

Válasz