Slayers Revolution ep01 - Az első rész

Végre megérkezett a 21. század Slayers-e, a Slayers Revolution. Néhány gondolat az első rész alapján.

Távol álljon tőlem, hogy egyetlen rész alapján megmásíthatatlan véleményt alkossak egy animéről, úgyhogy ezek csak az első benyomások; később még változhatnak.

Az opening/ending egész jóra sikerült, bár a zenei rész nem ütött akkorát mint az elődöké (vagy akár a moziké), de biztos vagyok benne, hogy idővel ezt is megszeretem majd. A videó ellenben első osztályú, itt is és az egész filmben is. Kicsit tartottam tőle, hogy a Premium vonalán fogják továbbvinni a kivitelezést és a karakterdizájnt, de kellemesen csalódtam. A “hagyományos” rajzolás jelenik meg, természetesen minden földi jóval feljavítva. Szerencsére a kor igényeinek megfelelően Lináék legújabb kalandjait már nagyfelbontásban élvezhetjük (ha bírja a vasunk).

A háttérzenék is hasonlóan kellemes benyomást keltettek, a készítők szerencsére a múltból építkeztek, vagyis nagyon nem is nyúlhattak mellé. Számomra egy kicsit furcsának hatott, hogy a Dragon Slave zenéjét más támadáskor is használták.

A seiyuu-k a régiek, a megszokott kiváló színvonalon.

Eddig egyedül a történettel nem barátkoztam meg teljesen, mert egy kicsit sablonosnak tartom.

Ez pedig a következő: Lina és Gourry a fogyatkozó rablóbandák miatt kalózvadászatba fogtak. Közben mellesleg Gourrynak keresnek egy megfelelő kardot a Fénykard helyett. Épp eléjük akad egy hajónyi lator, de gond egy szál se, Lina simán elintézi őket. Mintha a legelső rész hasonló jelenetének vízi változatát láttuk volna. Közben befut Amelia és Zelgadis is a seyruun-i flottával és egy ismeretlen fószerrel. A jók (természetesen) győznek, a rosszak meg - mivel becsmérlő megjegyzéseket tettek a tehetséges és bájos varázslólány méreteire - elnyerik méltó büntetésüket. A győzelmet persze nagyszabású lakoma zárja. Ezen ismét megjelennek Ameliáék, Gourrynak nagy gondot okozva, mert fogalma sincs, kik a jövevények. Ezt megint kissé eltúlzottnak tartom, mert az oké, hogy Gourry nem az az einsteini alkat meg kissé együgyű, de hogy pont Ameliát és Zelgadist feljetse el, azt már túlzásnak tartom. Főleg, hogy nem sok idő telt el a Try vége óta.

Szóval Zel-ék útitársa felfedi, hogy az ottani királyság ügynöke és letartóztatja Linát. A vád egyszerű: mert ő (mármint Lina) Lina Inverse. Hát őszintén megmondom, ennél bénábbat még nem hallottam.

Naná, hogy Lina nem hagyja magát (mert hiszen mivel védekezne ez ellen a vád ellen…:)), a csapat megindul az erősítésül küldött hadsereg ellen. Ők - persze esélyük sincs :) - végül bevetik az aduászt: egy varázslatok ellen védett szupertankot. Egész hasonlít a Return-ben elszabadult orihalcon izéhez.

Itt jön a csúcspont: a már korábban is látott ‘2.0-ás kockásfülű nyúl-szerű lény’ Dragon Slave-vel elintézi a sereget. Az efeletti csodálkozást nem igazán értem, hiszen Sylphiel is használta a Dragon Slave-et, szal akárki más miért ne ismerhette volna. Igaz ez a nyúlszerűség egész jól nyomta. Itt véget is ér az epizód, hogy egy újabb hetet várhassunk epedve a folytatásra.

Összegzés: ha a zavaró furcsaságoktól eltekintünk és nem keresünk a kákán is csomót, meg elnézzük, hogy egy szezonkezdő részben nem Lina használja a Dragon Slave-et az aktuális város elpusztítására, akkor elmondhatjuk, hogy egész jó kis sorozatnak nézünk elébe. (Legalábbis nagyon remélem…)

És tartsatok rasszistának, de utálom a Slayers-ben újra és újra felbukkanó, két lábon járó halakat.

Leave a Reply