…avagy mik voltak Lacus kedvencei, amikor még kicsi(vel kisebb) volt… XD
Vidéki gyerekként csak a 80-as évek vége felé kerültem közelebbi kapcsolatba a kábeltévével, amikor nálunk is bevezették, addig a városi rokonságnál élvezhettem időről-időre a nyugati szabadság üdítően friss levegőjét – amerikai rajzfilmek formájában.
A 90-es évek előtt készült USA akció/sci-fi rajzfilmeket főleg a speciális (pl. átalakulós) járművek, a lézerfegyverek és a hős-típusú harcos férfiak (ritkábban nők) jellemezték. Ez a trend mára szinte teljesen eltűnt vagy elkorcsosult, úgyhogy a mai fiatalok talán nem is tudják, hogy miből maradnak ki, ha esetleg nem már óvodás koruktól kezdve animerajongók… Persze az emancipáció is fontos dolog, dehát a szegény gyerek hogy legyen felnőve férfi, ha mindenhol csak kommandóslányokat lát ugrálni? Hol marad a hősi példakép? Na ugye.
Ebben a posztban néhány egykori nagy kedvencemet gyűjtöttem össze. A rövidke leírások mellett az intrók lehetnek igazán beszédesek az adott műveket illetően. Természetesen nem mondom, hogy ma is mindet ugyanúgy meg tudnám nézni mint régen, de azért jócskán vannak kortalan darabok is közöttük.
*Nosztalgia mód: ON.*
Thundarr the Barbarian
Megjelenés: 1980-1982
Epizódok: 21
Történet: Az általunk ismert civilizáció egy a Föld közelében elhaladó meteor hatásainak következtében javarészt elpusztult. Évezredekkel később egy poszt-apokaliptikus jövőben Thundarr és barátai mágiával, erővel és fortéllyal harcolnak a jó ügyért a gonosz mutánsok, varázslók meg hasonlók ellen.
Birdman
Megjelenés: 1967
Epizódok: 20
Történet: A furcsa öltözetű szuperhős jellegzetes harci kiáltásával (amitől én már kiskoromban is fetrengtem a röhögéstől) szintén a gonoszok ellen harcol egy titkos szervezet kötelékében. Érdekesség, hogy erejét a napenergiából nyeri.
Captain Planet
Megjelenés: 1990
Epizódok: ?
Történet: A környezetvédelem jegyében született sorozat főhőse a szerintem teljes mértékben Richard Dean Anderson-ra hajazó Captain Planet, akit egy csapat kiválasztott – a természeti erőket manipulálni tudó – fiatal idézhet meg, ha durva környezetszennyezést észlelnek. Ekkor a csávókám megjelenik és legyakja a csúnyagonosz ellenségeket. Védd a fákat, egyél hódot!
M.A.S.K.
Megjelenés: 1985-1988
Epizódok: 75
Történet: A jó M.A.S.K. (Mobile Armored Strike Kommand) és a gonosz V.E.N.O.M. (Vicious Evil Network of Mayhem) nevű szervezetek emberei küzdenek egymással frankó átalakulós járműveikkel, szupererőt biztosító sisakokban. Halványan rémlik csak, hogy láttam valaha és akkor nagyon tetszett.
G.I. Joe
Megjelenés: 1983-
Epizódok: ?
Történet: A G.I. Joe egy különleges katonai alakulat neve, melynek lényegében egyetlen feladata van: akadályozzák meg, hogy a gonosz Kobrák leigázzák a Földet. Harc minden mennyiségben. Alapmű.
Centurions
Megjelenés: 1985-1987
Epizódok: 65
Történet: A nem túl távoli jövőben a kiborg szuperbűnöző, Doc Terror és segítője a szintén kiborg Hacker egészen egyszerűen a világuralomra törnek. Robotokat meg ilyeneket vetnek be és mindenféle terrorcselekményeket követnek el a segítségükkel. Ellenük csak egyetlen erő, a Centurions nevű csapat veheti fel a harcot. Az ő különlegességük, hogy speciális ruhájukhoz mindenféle, igen fejlett fegyverrendszert hozzá lehet kapcsolni és a támogató űrállomásuknak köszönhetően mindhármukat felszerelésestől el lehet transzportálni a Föld bármely kritikus pontjára.
A Swat Cats után ez a sorozat a második a toplistámon.
Swat Cats
OP1:
OP2:
Megjelenés: 1993-1995
Epizódok: 25 + 1 special
Történet: T-Bone és Razor egykor a légi speciális osztag pilótái voltak ám egy nap hibáznak és emiatt mindketten távozni kényszerülnek a légierő kötelékéből. Büntetésként, és hogy az általuk okozott károkat ki tudják fizetni, egy roncstelep üzemeltetését sózzák a nyakukba. Itt aztán mindenféle roncsokból és katonai hulladékokból megépítik saját titkos bázisukat és vadászrepülőjüket, így már megvan a lehetőségük, hogy továbbra is megvédjék Megakat City-t az újra és újra felbukkanó mindenféle gonoszoktól – a saját módszereikkel.
Nekem az itt felsoroltak közül ez a kedvencem.
Johnny Quest
Original Series OP:
The Real Adventures of Jonny Quest OP:
Megjelenés: 1964-65 (original), 1996-1997 (The Real Adventures…)
Epizódok: ?
Történet: Johnny Quest a világ egyik legjobb tudós-feltalálójának, Dr. Benton Quest-nek a fia, aki felfedező ambícióitól hajtva keresztül-kasul bejárja a világot különféle érdekes műtárgyak, kincsek, és parafenomén jelenségek után kutatva. Természetesen minden lében kanál fiacskája is elkíséri ezekre a korántsem veszélytelen utakra és többnyire az események középpontjába kerül. Szerencsére vannak társaik, akik szükség esetén a segítségükre sietnek.
A sorozat az idők folyamán több feldolgozást megélt, a legutolsó a “The Real Adventures…” már szinte 21. századinak számít a sűrűn alkalmazott CG-vel.
X-Men: Evolution
Megjelenés: 2000-2003
Epizódok: 52
Történet: Speciális képességű mutánsok Xavier professzor speciális intézetében. Nyilván mindenki ismeri.
Ez már a modern kor szülötte, és leginkább azért tetszett meg annó, mert a szereplők ebben hasonlítottak a legjobban az élőszereplős filmbéli karakterekhez.
Billy és Mandy kalandjai a Kaszással
Megjelenés: 2001-2007
Epizódok: 100<
Történet: Szintén újabb darab, az idióta Billy és a flegma Mandy életébe egyszer csak betoppan a zord Kaszás, és egy elvesztett fogadásnak köszönhetően velük is marad – játszópajtásnak.
Amolyan igazán fárasztó, agybeteg humor jellemzi. Nagy kedvencem.
Természetesen a sor még folytatódhatna, de ide ennyit tartottam érdemesnek megemlíteni.
Kategória: Egyéb rajzfilmek Címke: | Retró rajzfilmek


Jáj, köszi a retózást, egy-két régebbi sorozat beugrott, amiket már rég elfelejtettem, pl. SWAT Kats.
Meg Real Adventures of Johnny Quest, jajám, arra is emlékszek, azt bírtam.
A szuperhősös cuccokat nem nagyon bírom, de az X-Men rajzfilmeket komálom.
Jáj, köszi a retrózást, egy-két régebbi sorozat beugrott, amiket már rég elfelejtettem, pl. SWAT Kats.
Meg Real Adventures of Johnny Quest, jajám, arra is emlékszek, azt bírtam.
A szuperhősös cuccokat nem nagyon bírom, de az X-Men rajzfilmeket komálom.
(BTW, ha duplakomment lesz, bocsi.)
El van nézve.
Én csak azt sajnálom, hogy ezekből (a régiekből) ma már szinte sehol sem látni. Bár a Swat Cats meg a Centurions megvan, úgyhogy majd egyszer maratonban végignézem őket megint…
Szerintem a Bolygó Kapitány nagyon ciki volt, pedig még kisiskolás voltam, amikor kezdték adni.
Egyetértek, ma már tényleg nem nézném meg, másrészről viszont jó ötletnek tartom a környezetvédelem tudatosítására a fiatalokban (szakmámhoz kapcsolódik kicsit). Persze kérdés, hogy mennyire lehet(ett) hatásos…
Aww de komoly ez a bejegyzés.
Billy és Mandy kalandjai a Kaszással rulez. Ez volt a kedvenc oltogatós mesém. Gyökér Mandy. XD
A többit is néztem, és alapvetően az nem tetszett sok szuperhiros mesében, hogy az erejüket nem tudták változatosan használni, vagy egy olyan helyzetben buktak el, aiben 5 résszel ezelőtt simán győztek. o.O Persze ez a mai cuccokra is igaz.
Na majd átnyálazom még ezt a bejegyzést rendesen. ^^
Az X-men Evolution helyett a régebbi X-men-t tettem volna be. Ami a Fox Kids-en ment, szerintem az jobb volt. De egész jó a post, ezt a SWAT Macskákat már el is felejtettem.
A Captain Planet az már tényleg régen is gáz volt.
Időrendileg valóban a régi X illett volna ide, csak azt nem láttam kiskoromban, és később sem túlzottan sokszor. Valahogy az nekem nem annyira jött be, mint az Evo, főleg, hogy az újat láttam előbb.
én pont keresem egy brajzfilm nevét halványan emlékszem 94 körül láttam és valami olyasmi hogy a lány láthatatlan tudodt lenni és volt még egy mellék szuperhős és volta főhős ien retró leginkáb a birdmenre hasonlit
A Fantastic Four-on kívül nem jut eszembe más olyan sorozat, amelyben láthatatlan lány szerepelt volna. És az mintha a 90-es évek környékén ment volna a tévében.
http://en.wikipedia.org/wiki/Fantastic_Four