Eden of the East

Fura, hogy újabban több olyan sorozat is van, ami nem az egyébként várt 12-13 (illetve dupla ennyi) résszel operál, de ki tudja; talán a világválság már erre is kezd kihatni és a stúdióknak emiatt összébb kell húzniuk a nadrágszárat.

Mindenesetre az Eden esetében 2 későbbi mozifilm hivatott befejezni a történetet, ami már csak azért is megnyugtató, mert az eddig látottakból mindössze csak egy ígéretesen induló, de amúgy nagyon-nagyon nyitva hagyott 11 részes anime bontakozott ki.

Történetünk mintegy 3 hónappal a Japánt ért rejtélyes, áldozatokat nem követelő rakétatámadás után kezdődik, egészen pontosan 2011-ben.

Első számú főszereplőnk, Morimi Saki egy 22 éves lány, aki egyetemi éveinek lezárását egy amerikai körutazással koronázza meg.

Hazatérése előtt azonban még látni akarja az USA egyik jelképét, a Fehér Házat de nem sejti, hogy turisztikai jellegű kíváncsisága megváltoztatja egész elkövetkező életét. Az elnöki rezidenciánál ugyanis kisebb kellemetlensége támad a helyi rendőrökkel, és ezzel párhuzamosan egy különös, új ismerősre is szert tesz.

Az Ádám-kosztümös fiatalember is hamar észbe kap, szemmel láthatóan fogalma sincs, hogy mit keres a helyszínen ruha nélkül, mindössze egy pisztollyal és egy luxus-mobiltelefonnal felvértezve. A fiatalok a jardok élénk érdeklődése miatt menekülni kényszerülnek, így útjaik – ha csak rövid időre is – elválnak egymástól.

A csávó kezelésbe veszi a telót, aminek másik végén egy kellemes női hang, bizonyos Juiz jelentkezik. Kiderül, hogy hősünk emlékeit törölték és most mindössze egy cím áll rendelkezésére, ahová el kell mennie. A megadott helyen egy kisebb fegyverarzenál és számos hamis útlevél fogadja, ami azt a meggyőződést erősíti benne, hogy korábban bizonyára terroristaként tevékenykedett.

Nemsokára befut a kölcsönadott kabátját (és a benne felejtett útlevelét) igénylő Saki, akinek hamarosan indul a gépe Japánba. A fiú úgy dönt, elkíséri és a ‘Takizawa Akira’ névre kiállított útlevéllel száll fel a Tokióba tartó járatra.

Ennyit bevezetésnek. De hogy miről is szól maga az anime, ha nem épp a főszereplők úti kalandjait ecseteljük?

Egy ismeretlen – magát csak Mr. Outsideként megnevező – illető kiválasztott 12 embert Japánban, nőket és férfiakat vegyesen, akik ezzel az általa szervezett különleges játék résztvevői lettek. Mindegyikük kapott egy azonosító számot és egy-egy különleges, névre szóló mobiltelefont.

Az alap-számként tárcsázott operátor – Juiz – minden kívánságukat teljesíti, legyen az bármennyire is bizarr vagy lehetetlennek tűnő. A mobil-pénztárcaként is használható készülékek pedig pontosan 10 milliárd jenes egyenleggel vannak feltöltve induláskor, mely összeget a tulajdonosa tetszés szerint költheti el.

A játék célja, hogy eldőljön, mesés vagyonának felhasználásával ki tud többet tenni a társadalmi-szociális és gazdasági válságba süllyedt szigetország újbóli felvirágoztatásáért. A forrás adott, a felhasznált eszköz tetszőleges, a tét az életük.

A titokzatos játékmester biztosítékként, valamint az esetleges szabálytalankodó játékosok eltakarítására bízta meg az ún. Supportert, aki a tizenkét résztvevő valamelyike.

Mindenki másképp gazdálkodik a rá szakadt summával, valaki komolyan veszi a feladatot, valaki saját bosszújára használja a milliókat, valaki pedig egyenesen a világuralomra tör.

Ebbe a környezetbe csöppen bele (ismét) az emlékeit vesztett Akira, aki a IX-es számot viseli a Selecao (Selection=kiválasztás) rendszerben.

Lényegében minden játékkal kapcsolatos dolgot elölről kell kitapasztalnia és ez egy cseppet sem könnyű feladat. A gamerek természetesen mindannyian a másikban gyanítják a Supportert, akit háttérben meghúzódó, fenyegető volta miatt szinte kivétel nélkül holtan szeretnének látni.

Takizawa-kun azonban először a saját identitását akarja meglelni és persze választ találni rá, hogy mi az oka a valószínűleg saját maga által kért memóriatörlésnek. Nyomozása során lényegében a többi kiválasztottal veszi fel a kapcsolatot, hiszen valószínűleg ők azok, akik a legtöbbet tudhatják róla.

Természetesen eközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz Sakival is, akiben azonban folyamatosan motoszkál a bizalmatlanság újdonsült barátja iránt. Ráadásul ott vannak a lány barátai is, akik amellett, hogy elég elvont egyéniségek, társuk védelmében szintén fenntartással viseltetnek a hirtelen felbukkant “lovag” iránt.

Az ő hatfős baráti társaságuk hívta életre egyébként a címadó Eden of the East nevű vállalkozást is, ahol alapvetően hulladék-újrahasznosítással foglalkoznak, de a zseniális programozó Micchonnak köszönhetően már egy webes képkeresésben forradalminak számító technológiát is birtokolnak.

A történet tehát a “nyomozós” és a “bizalmatlansági” vonalon halad előre a két főszereplő szűkebb környezetének megfelelően és a múlt apró morzsáiból egyre több részlet válik ismertté a grandiózus kirakósból.

A gonoszok (főleg a világuralomra törő szereplő) sem tétlenkednek, a kezükbe adott korlátlan hatalomtól felbátorodva játékmesterük ellen fordulnak. Mr. Outside azonban nem olyan ostoba, hogy ennyire könnyen hagyná magát kinyíratni, így a beképzelt faszi tervei – legalábbis egyelőre – kudarcba fulladnak.

Sebaj, pusztítani attól még akadálytalanul lehet, így az I-es sorszámú mamakedvence rakétákkal akarja földig romboltatni az egész országot.

Erre az anime csúcspontját jelentő eseményre a 11. részben kerülne sor, ám Akira bravúros módon (Juiz segítségével persze könnyű…) megmenti a várost, a plázáját és a csomó pucér NEET-et akik már korábban is a segítségére voltak.

Maradék pénze fejében Akira végül megválasztatja magát Japán királyának, de egyenlege lemerültével úgy tűnik Juiz további segítségéről is le kell mondania…

Itt egyelőre be is fejeződik a mese, ezért mondtam az elején, hogy a folytatás-mozik nélkül elég soványka képet mutat az anime. Természetesen azok sem jelentenek garanciát a későbbi sikerre, de szerintem a mostaninál csak jobb lehet az ott felkínált lezárás. Az október végi, ill. januári premierek után mindenesetre kiderül.

A sorozat külsőségeire egyébként nem lehet panasz. A szereplők rajzolása kísértetiesen hasonlít a Honey & Cloverére, ami nem meglepő, hiszen egyazon fejből pattantak ki. A grafika minden tekintetben megfelel a mai követelményeknek, ami Production I.G.-s származását tekintve nem is csoda.

A szinkronhoz hasonlóan a zene is jól sikerült, az opening témaként felhasznált Falling Down című szám (Oasis) kiválóan illik a sorozat hangulatához és nem utolsósorban képileg is nagyon ott van. Az ending olyan “honeyandcloveres”, nem különösebben feltűnő.

Bár senkit sem akarok lebeszélni róla, hogy megnézze ezt az animét, mégis azt ajánlom, hogy aki még nem látta, jobban teszi, ha megvárja a filmeket. Elképzelhető, hogy egyszerre megnézve mindent, teljesen más benyomást fog kelteni az egész alkotás.

Mivel még befejezetlennek számít a cucc, aminek – ha úgy tetszik – a következő része(i) csak később várható(k), egyelőre eltekintenék a számszerű értékeléstől. Majd jövő januárban. Legkorábban.

Noblesse oblige!