2010 téli animék – Az első kör

A szezonról alkotott elsődleges véleményemet egész egyszerűen meg tudom fogalmazni: lesújtó.

Az eddig látottak alapján semmi kiemelkedőre nem lehet számítani, úgyhogy szvsz. erősen felejtős lesz az idei évkezdés. Néhány meglepetést azért szerencsére tartogat és itt rögtön be is kell, hogy valljam: azokban az animékben, amelyeket titkon már előre kizártam illetve elítéltem, szinte kivétel nélkül kellemesen csalódtam. Igaz, ebből egyenesen következik, hogy a többi viszont várakozáson alul teljesített…

Íme az eddigi lista:

Aki Sora

Hát ezen nincs mit bonyolítani, incest a javából. Adott a lányos külsejű, lányos viselkedésű, lánynevű – egyébként fiú – főhős, akiben a kamaszkorba lépve egyszer csak tudatosul, hogy már többet érez nővére iránt mint szimpla testvéri szeretetet. A lány persze – elvégre hentairól van szó – viszonozza az érzelmeit, sőt még bátorítja is öccsét, hogy elnyomott fantáziáikat a gyakorlatban is kiélhessék.

Vélemény: Az első rész nem volt rossz, a látvány szép és ahhoz képest még egész kulturált története is van, bár a csávó kicsit buzis és az aktust sem részletezik a hentai-okra jellemző kimerítő részletességgel. A kövi rész valszeg a tsundere ikerhúg meghódításáról fog szólni. :)

Baka to Test to Shokanju

A Fumizuki Középiskolában az a szokás, hogy a legjobb tanulókból álló osztály kapja a legjobb termet, a legjobb oktatást és a legjobb felszerelést, a gyengébbek pedig mindezekből egyenes arányban romló színvonallal számolhatnak. A dolog annyiban érdekes, hogy a rosszabb osztályok kihívhatják párbajra a jobbakat, győzelem esetén pedig rájuk szállnak az addigi elit réteget illető előjogok. Érdekes módja a tanulás ösztönzésének, az biztos.

Főhősünk, Akihisa Yoshii a gyökerek között is a leggyökerebb, és persze, hogy a selejt osztályba kerül a kukkoló, retardált, tsundere, anémiás és kúloscsávó haverjai közé, akik persze elégedetlenek a jelenlegi körülményekkel és ezért le akarnak számolni a többiekkel. Ezzel még nem is lenne baj, de maguk a küzdelmek valami olyan borzadályosak, hogy csak na. A tanulók megidézik a saját hologramjukat a harchoz és a megírt dolgozataik pontszámaival igyekeznek túlszárnyalni az ellenfelet. És hogy mire jó a hologram? Nos, erre eddig nem sikerült rájönnöm… :(

Vélemény: Nem hittem volna, hogy az Element Hunters szintjét valaha is megközelíti más anime, de tévedtem. Ennek a borzalomnak már-már majdnem sikerült, de a némileg normálisabb rajzolása miatt odáig mégsem süllyedt le. Ettől függetlenül nem érdekel és én személy szerint nem is ajánlom senkinek. Bár így végiggondolva az is benne van a pakliban, hogy annyira beteg sorozat lesz, hogy azért lesz érdemes nézni. De ezt már mástól tudjátok meg.

Chu-Bra!!

Hayama Nayu első napja középiskolásként mindjárt egy kisebb balesettel indul amelynek során kiderül, hogy felnőtteknek való, szexi fehérneműt visel. Az irigykedő lányok között ezért aztán különféle pletykák és híresztelések indulnak útjukra a “feslett erkölcsű” diáklányt illetően, amelyekből persze semmi sem igaz, Nayu egyszerűen csak őrülten imádja a szép fehérneműket. Ez az oka, hogy valódi szakértője a témának, ráadásul gyakran viseli egyik tervező barátjának új modelljeit is – tesztelés céljából. Ahhoz pedig, hogy barátokat szerezzen, tisztáznia kell a vele kapcsolatos félreértéseket. Vajon sikerülni fog?

Vélemény: Az egyik kellemes csalódás. A grafika aranyos, a történet vicces és ahhoz képest egész kevés benne az unalmas sablon. A fő irányvonalat a különféle fehérneműk jelentik, ami ebből adódóan az ecchi műfaji besorolást is magával hozza. Nézem.

Dance in the Vampire Bund

Vajon léteznek vámpírok a 21. században? Naná, nem is kevés. Minő véletlen, hogy pont Japánban gyűlnek össze… :D

Vélemény: A vámpíros dolgok zsigerből nem érdekelnek, úgyhogy erről ennyit.

Denpa Teki na Kanojo (ep02)

Az OVA második részében Juuzawa Juu körül ismét megmagyarázhatatlan balesetek történnek, amiért hű követője, Ame titokban magánnyomozásba kezd. A végeredmény meglepetés is meg nem is, de mindenképpen izgalmas. Érdemes követni a fejleményeket, bár főhőseink előző életbeli múltját illetően most sem leszünk sokkal okosabbak. Szerencsére az epizód szenpontjából ez egészen mellékes. :)

Vélemény: A grafika még mindig lehetne szebb, bár az első részénél már talán valamivel jobban sikerült. A gyakran brutális jelenetekkel tűzdelt történet továbbra is lebilincselő, úgyhogy jöhet a további folytatás. A második epizód megtekintése előtt azért nem árt felfrissíteni az információinkat a szereplők kilétével és a köztük lévő viszonnyal kapcsolatban.

Durarara!!

Vidéki származású főhősünk éppen megérkezik Tokióba, ahol mostantól tanulni és élni fog. Rég látott legjobb barátja hamar bevezeti a nyüzsgő nagyváros életébe és ellátja egy csomó hasznos infóval és tanáccsal a helyi viszonyokat illetően. Mikado előtt hamar feltárul egy addig nem ismert sötét, komor és titokzatos, de ugyanakkor izgalmas világ, tele érdekes emberekkel és sajátos helyi legendákkal.

Vélemény: Az első rész kb. 30%-ban a Bubblegum Crysis Tokyo 2040 némileg hasonló történetű kezdőepizódjának feldolgozása, ami az egyik nagyon sötét folt az animés életemben. Remélem, hogy a későbbiekben azért tud olyat nyújtani a sorozat amiért érdemes lesz továbbra is nézni, különben nem jósolok neki hosszú életet a háttértáraimon.

Hanamaru Kindergarten

Anzu, Hiiragi és Koume sok más gyerkőccel együtt most kezdik az óvodát, csakúgy, mint az intézmény első óvóbácsija, Tsuchida-sensei. A világ dolgaival abszolút tisztában lévő cserfes kislányok és hasonló korú társaik egy cseppet sem könnyítik meg aggódó nevelőik és szüleik életét.

Vélemény: Ha valamit nem akartam nézni az az óvodásokról szóló vígjáték, de ez annyira aranyosan és szórakoztatóan van megcsinálva, hogy muszáj folytatnom. :D Kérdés, hogy hová lehet még fiatalítani az animék szereplőit…? :D

Hidamari Sketch x Hoshimittsu

Sokadik folytatás. Még nem volt hozzá szerencsém, de csakúgy mint az előzményei, ez a sorozat is tervbe van véve.

Vélemény: -

Ladies versus Butlers!

Történetünk helyszíne egy olyan elit középiskola, ahol a szobalány- és inasjelölteket immár együtt oktatják a kékvérű családok gyermekeivel. Ide jelentkezik át Akiharu Hino is, aki első ránézésre amolyan tipikus bajkeverő-forma srác, ami természetesen csak a látszat. Főszereplőnk bemutatkozása azonban mégis a perverz attitűdöt látszik igazolni, mivel egy félreértésből kifolyólag már első napján sikerül gyökeresen felforgatnia az egész intézményt. Szerencsére a diákok között hamar talál egy befolyásos szövetségest, ám Tomomi Suzuhashiról kiderül, hogy szándékai (vicces értelemben) nem is annyira nemesek, mint amennyire elsőre látszanak… :)

Vélemény: Ettől az animétől sem vártam semmi jót a Kanokonra hasonlító külseje alapján, de attól eltérő, valóban vicces mivolta eddig cáfolni látszik a negatív előítéleteket. Felvéve.

Omamori Himari

Wagaya no Oinari-sama klón. A főhőst ezúttal egy rámenős macskalány védi a rátámadó szörnyektől, de a többi részlet szinte betűre ugyanaz.

Vélemény: Nem érdekel.

Ookamikakushi

Hiroshi és családja a nyugodt és vidékies hangulatú Jouga városába költöznek. Mindenki kedvesen fogadja őket, barátságosságuk egyszersmind pozitívum, másrészt gyanús. Itt van például a szomszéd lány, Isuzu, aki szinte már az első találkozásukkor szerelmet vall Hiroshinak. Nos, az idill nem is tarthat soká, ugyanis az éjszakai városban csak úgy nyüzsögnek az emberekre vadászó vérszomjas démonok…

Vélemény: Elég Stephen Kinges kezdése volt, ami számomra azt vetíti előre, hogy a sztori nem hoz később sem nagy meglepetéseket, hanem valószínűleg csak valami egyszerű vámpír vagy hasonló “átlagos” lény lesz a rejtélyek kulcsa. Mindenesetre még egy-két rész erejéig esélyt adok neki, úgyis elég lightos a szezon választéka.

Seikon no Qwaser

A katolikus középiskola környékén randalírozni kezdenek valamiféle gonosz lények, de egy folyton vérző arcú démonvadász alkimista, ún. Qwaser semmi perc alatt legyakja őket. A főszereplők ezúttal társaik által sűrűn cseszegetett lányok, akik akaratlanul is aktív részesei lesznek a Qwaserek küzdelmének. A fent említett morcos vadász egyébként anyatejből nyeri az erejét, amihez igazából elég, ha nagymellű lányok cicijeit szívogatja… O_o

Vélemény: Nem tetszik, hülyeség, dobva.

Sora no Woto

Húzzunk a K-ON!-ra military-skint, az itteni Yui kezébe adjunk trombitát az iskolát pedig helyettesítse egy katonai helyőrség valamiféle háborús francia nyelvterületen. A Sora no Woto eddig kábé ennyi, de azért kíváncsi vagyok, hogy vajon sikerül-e Kanatából Lagzi Lajcsi utódot faragni vagy valami komolyabb drámai szál – ne adj’ Isten mondanivaló – is bővíti idővel az eddig alapvetően humoros repertoárt.

Vélemény: Ez legalább 0,8 kéjjon, de őszintén szólva nem annyira jön be ez a 20. századi háborús dizájn. Belekezdek, de ha még pár rész után sem tetszik (és nem lesz benne normális zene), akkor dobom. Elvégre nemsokára úgyis jön az igazi K-ON! folytatás. :D

Weiss Survive R

A kártyajáték-paródia folytatódik, ám ezúttal nem egy párhuzamos dimenzióban kezdünk, hanem Takeshi és Michi iskolájában. És a küzdelem folytatódik…

Vélemény: Az első szezont félbehagytam a lassú fansub miatt, de hamarosan pótolni fogom, mert egyébként tetszik.

5 vélemény

  1. Ez igen, elég éles kritikákat írtál. :) Nem tudom, seriontem a So-Ra-No-Wo-To-nak tökéletes a zenéje, és kicsit értetlenül néztem a Durarara!!, és a BTTTS véleményeden. De mivel tudom, hogy elég régóta foglalkozol Animékkel, inkább nem kötök bele, hisz neked sokkal több tapasztalatod van mint nekem. Nem írom le hogy mit gondolok róluk, blogomon úgy is fent van. :D

  2. Igen, hát a kritika főleg az egyéni ízlésem miatt lett ilyen, bár tény, hogy az valóban egy jelentősebb mennyiségű anime végignézése következtében alakult ki ilyenre. :D

    Azonban azt is hozzátenném, hogy ezek csak az első epizódok után keletkezett benyomások, amik idővel változhatnak (pl. a Sora no Woto 2. része után már mintha kezdenék hajlani az elfogadás felé) de amire azt írtam, hogy nagyon nem érdekel, az tényleg nagyon nem érdekel. :)

  3. Hát elég sovány szezon, nem tudom mibe lenne érdemes belevágnom az eddigi vélemények alapján… Szinte mindben van valami olyan tényező, ami miatt már alapból kilőtte magát nálam, anélkül hogy akár egy részt is megnéztem volna… Nem szép dolog az előítélet, de amilyen időhiányom van mostanában, nem kezdek bele akármibe… :) Talán a Durarara!! az, amit már most elkezdek, a többi lehetségesnél még várok pár részt a véleményekkel.
    Megjegyzem, most beletekertem a cenzúramentes Seikon no Qwaser első részébe, és hát elég is volt… :D Ez az anyatejes dolog annyira abszurd…

  4. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha az ember megvárná, hogy a végén mit mondanak ezekről a sorozatokról és csak utána kezdene bele az arra érdemesekbe…

  5. az Aki-Sora stílusilag inkább olyan, mint a KissxSis (ezért sem nevezném hentainak), csak itt kicsit bonyolultabbak a kapcsolatok, meg drámázás is készülődik…

    kétségtelen, h nagyon harmatgyenge a mostani felhozatal, és bár azt terveztem, h az Aki-Során és a kötelező Hidamarin kívül mást nem nézek, azért egy Chu-Bra! meg a Hanamaru Gyerekkert csak becsúszott nekem is^^;

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.