2010 őszi animék – Két korai megjelenés

Van itt nekünk két epizódocska, amelyeket kicsit hamarabb sikerült bemutatni a hivatalos szezonkezdéseknél.

Hyakka Ryouran Samurai Girls

Az anime egy alternatív jelenben játszódik, amelyben még mindig a Tokugawa sógunátus irányítja Japánt.

Rögvest az első jelenetben megcsodálhatunk egy csapat harcoslányt, akik rendhagyó csatát vívnak valamiféle arctalan ellenséggel, akinek viszont esélyük sem lehet, ugyanis a hölgyemények egy szál karddal(!) lealázzák a teljes légiflottájukat. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt az ötletet már a Samurai 7 elején elsütötték korábban…

A másik furcsaság, hogy a képre időnként fekete festékcseppek hullanak, amik egyrészt kiválóan alkalmasak a sötét hangulat fokozására, másrészt cenzúraként is remekül alkalmazhatók, ha – ecchi műfajú lévén – esetleg bevillanna egy-egy fedetlen testrész.

Szóval a sztorira visszatérve; ezt is megkavarták ám a keletiek, mivel az első részben eléggé csapongó az idővonal.

Bámész szamuráj csávókám előtt egyszer csak megnyílik az ég és szó szerint az ölébe pottyan egy tök pucér csajszi, aki miután felneszel a kezdeti kábulatból jót smárol főhősünkkel. Ebből elég nagy energia szabadul fel.

De mielőtt még továbblépnénk, inkább visszalépünk az időben, hogy végigkövessük, miként jutott a szerencse fia eme kellemesnek tűnő szituációba.

Megismerjük a történet alapjait, aminek a lényege, hogy főszereplőnk egy elit katonai/harcosképző akadémiára jött, ahol Japán jövendő vezetőit okítják a tudományokra (meg verekedni).

Kezdetnek mindjárt belebotlik két lenge öltözetű leányzóba, akik azonban zokon veszik a hívatlan látogató feltűnését.

Kismell (a tsundere) és Nagymell (a debil) a kezdeti zárkózottságukat egy idő után levetkőzik és a még-mindig-nem-tudom-a-nevedet csávó előtt felfedik, hogy ők tulajdonképpen a rendszer (értsd: a mega-akadémia diáktanácsa) elleni lázadók lennének – épp rejtőzködés közben.

A csevej már-már kezdene kedélyessé válni, amikor betoppan egy harcias meganekko a DT képviseletében, aki pont Kismellet pécézte ki magának. A lányok feladnák az ellenállást, de Anon (jobb név nem jutott hirtelen eszembe) segít nekik elmenekülni.

Megane’ azért nem könnyíti meg a helyzetüket, mindazonáltal neki még jár egy kiadós lábnyalogatás a könyörtelen főnökasszonynál, aki nem tűri az effajta kudarcokat.

Persze az események folyásában nem kis szerepe van a félreértésnek, hiszen az “angyali” fődomina a bátyját várja epedve, aki viszont nem más, mint a rejtélyes perverz, aki a lázadók oldalára állt.

Megane-chan tehát ismét bepróbálkozik és útját állja a csatornából kikászálódó triónak, ám tevékenységét ezúttal sem koronázza siker. Ráadásul még a két csaj is a kőkemény szöveget nyomó Anon mellé áll, aki – végre kiderül – a Yagyuu Muneakira névre hallgat. Hát így már nem csodálom, hogy eddig nem erőlködtek a kimondással…

Ebben a kritikus pillanatban következik be az epizód elején látott égből pottyanás, de az eddigi kérdések továbbra sem tisztázódnak, ugyanis Muneakirának fogalma sincs róla, hogy kit tart a karjai közt, a csókjukat követően pedig a lány átalakul gonosz tesó-módba és ennek megfelelően szörnyen gonoszan néz az elképedt bátyuskájára.

Vége.

Vélemény: Érdekes lett az anime látványvilága, a karakterek vastagon húzott körvonalaik miatt az átlagosnál jobban elütnek a háttértől és egyébként is az egész külső olyan mesterkéltnek tűnik. A dolog történeti részével nem volt baj, bár egyelőre nem hiszem, hogy a Koihime Musou-nál komolyabb mondanivalójú animére kellene felkészülnünk.

A sorozat után egy OVA következik, mégpedig a:

Tamayura

Hát ezt leginkább a Sketchbook-hoz tudnám hasonlítani, de attól azért némileg elmarad színvonalban. Külön kiemelendő viszont az openingje, amit korábban is hallhattunk már animében, mégpedig a Kiki’s Delivery Service endingjeként (Yasashisa ni Tsutsumareta Nara). Itt kicsit átdolgozva hangzik el, de jól passzol a hangulathoz.

Főszereplőnk, a rendkívül félénk és szégyenlős Sawatari Fu családjával apukája halála után költözött jelenlegi lakóhelyére, egy nyugis vidéki kisvárosba. A lány imád fényképezni és az elhunyt papa ősrégi kamerájával nap mint nap új felfedezéseket örökít meg környezetében, miközben természetesen furábbnál furább barátokra is szert tesz.

Mivel nemrég kezdte a középsulit, Fu-chan klubot választana, de az aktuális kínálatban nem talál semmi érdekeset. Legjobb barátnője azt ajánlja neki, hogy alapítson fotókört, úgyhogy kár is tovább agyalni – valószínűleg ebbe az irányba (tagok toborzása, együtt lógás etc.) fog elindulni a történet.

Vélemény: Mivel a nyugodt és lassú folyású animék kedvelői jelentik az OVA sorozat fő célközönségét, inkább azok próbálkozzanak vele, akik szeretik az ilyen alkotásokat. Mint például én. :D

Egy válasz

  1. Nekem a Samurai Girls első része nagyon tetszett. A grafika nagyon egyedi. Én még hasonlóval nem találkoztam (na jó, a mitsudomoe-ban az ikrek faterja is ilyen vastag körvonallal van megrajzolva :P ), de nagyon tetszik. Az extra képi hatás meg még inkább, csak néhol nem kellene cenzúraként is használni!
    A Tamayura meg egyszerűen Kawaai ^.^ Mindenképp belopja magát az ember szívébe. Nekem mondjuk a cicás rész tetszett a legjobban, mert olyan aranyosan volt a cica megalkotva :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.