K-ON!!

A két felkiáltójel a második évadot jelenti, ami ezúttal 26 (24+2) részt tölt ki.

Az ismerős animék blogolása egyrészt azért jó, mert nem kell a szereplők és a helyzet leírásával bíbelődni, ugyanakkor pont emiatt le is csökken az írnivaló. Vagy mégsem…?

A K-ON!! ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Yui, Ritsu, Mio és Mugi utolsó évüket kezdik meg a gimiben és továbbra is a Houkago Tea Time (HTT) nevű formációban zenebonálnak a másodéves Azusával karöltve. Csakhogy itt jön a bökkenő: ha a végzősök elballagnak, a zenekar feloszlik és szegény Azu-nyan egyedül marad. Kézenfekvő tehát, hogy a Könnyűzenei Klub hagyományának megőrzése érdekében a régi tagok minél előbb elkezdjék az újak keresését. Ezzel gyakorlatilag el is érkeztünk az anime fő mondanivalójához, amiből jól látszik, hogy az újabb sorozat sem fogja túlzottan megerőltetni agytekervényeinket. Ráadásul a keresés gyakorlatilag teljesen elveszik a mindennapokban, hogy igazán csak elméleti alapját képezze a nem létező cselekménynek.

Hát igen. Szerintem ez lett az anime legfőbb hiányossága, hogy a különálló jól-elvagyunk-a-suliban epizódokon kívül semmi mást nem nyújt. Ezt ugyan jól csinálja, de ez kicsit kevés. A fanatikusoknak persze édes mindegy, hogy például Yui és Mugi milyen megfontolásból henteregnek fürdőruhában a padokon – ami látványnak persze nem rossz – de igazából ilyen és ehhez hasonlóan semmitmondó jelenetekkel megtölteni 26×24 percet, az kemény.

A pozitívumokat és negatívumokat a szemléletesség kedvéért összeszedtem néhány vázlatpontba, a teljesség igénye nélkül:

Ami tetszett:

1.) Hangulat

A történet ugye nem az erőssége a sorozatnak, viszont a hangulatát ettől függetlenül jól eltalálták. A vidám mindennapok aranyosak, az ember úgy érzi: bárcsak ő is oda járhatott volna (ha lány, azért, ha fiú akkor meg azért – bár a Sakura gimi igazából lányiskola, úgyhogy ebből a szempontból sajnos marad a Seitokai Yakuindomo utáni álmodozás XD) ilyen békés, nyugodt környezetbe, csupa-csupa normális ember közé.

A legjobbnak mégis az érettségi környéki részeket találtam ebből a szempontból, amelyek azt a kicsit kiüresedett, már-nem-tartozom-ide, itt-már-végeztem fílinget adták vissza, amit az ember a valóságban is érez – ha érez. *szipp*

2.) Grafika
A grafikában jelentős javulás következett be az elődhöz képest. Szebbek lettek a karakterek, színesebb a dizájn, egyszóval látszik, hogy jobban odafigyeltek a látványra az alkotók. Ha valaki esetleg kételkedne, az csak nézze meg a Cagayake! GIRLS-es openinget majd utána közvetlenül a GO! GO! MANIAC-osat. Elég szembetűnő a fejlődés. Néhol viszont továbbra is tombol a QUALITY. Érthetetlen.

3.) OP-ED

Ez azt hiszem magáért beszél. Amennyire a “GO! GO! MANIAC” furcsa volt az elején, annyira a szívemhez nőtt (zeneileg és grafikailag is). Utána az “Utauyo!! MIRACLE” majd a “Cagayake! GIRLS” következnek a képzeletbeli rangsorban.

A “NO, Thank You!” egyértelműen a legjobban sikerült K-ON ending lett, viszont a “Don’t say ‘lazy’” még mindig jobb a “Listen!!”-nél.

4.) Karakterek

A több rész több szereplési lehetőséget jelentett a karakterek számára is, bár azt hiszem itt főleg Azu-nyan számít a legfőbb nyertesnek, mert szerintem őt arányaiban többször láthattuk a többieknél, legalábbis a sorozat első felében. Viszont ez jót tett a szerethetőségének, ami az első évadban nem volt annyira kiemelkedő. Külön öröm volt számomra nagy kedvencem, Mugi gyakoribb jelenléte, bár még adhattak volna neki jó néhány percet a képernyőn. Yui fejlődött némileg (legalábbis az igyekezete megvolt) Ritsu maradt ugyanolyan mint volt, Mio viszont kicsit mintha a háttérbe szorult volna és szégyenlősebbre is vették a figuráját. Nála ezt visszalépésként értékelem. Nodoka alakja is gyakrabban tűnt fel. Örültem neki, de sajnos rajta kívül nem sok új/korábban elhanyagolt szereplőt láthattunk, vagy ha igen, csak rövid ideig.

5.) Hosszúság

Több rész = Több moe/kawaii/random ideillő japán szó.

Ami nem tetszett:

1.) Történet hiánya

Semmi Budokan, semmi világuralom, semmi cél. Persze, hogy nem is volt semmilyen nagyobb kaliberű cselekmény.

2.) Zenék

Bár az epizódok elején és végén hallható számokról már írtam egy csomó szépet, a sorozatban hallható többi zene egyáltalán nem lett annyira szimpatikus, mint vártam. A Pure Pure Heart-ot meg az Azusától búcsúzó dalt kivéve egyszerűen nem tetszettek annyira, hogy érdemes legyen a továbbiakban különösebb figyelmet fordítani rájuk. Kevés is volt ez a pár szám és zeneileg sem olyan nagy durranások. Ezen kívül a lányok minden zenélős jelenetét a Fuwafuwa Time-mal vezették be, ami véleményem szerint hamar unalmassá vált, még ha ez a dal tükrözi is a legjobban az anime hangulatvilágát.

3.) Ötletek hiánya

Jó, jó mindennapi kalandokról szólt a mese, de akkor is. Semmi fantázia. Kár.

4.) Család

Nagy hiányosságnak tartom, hogy a szereplők családi életébe továbbra sem nyerhettünk semmilyen módon betekintést (kivéve Ui és Ritsu öccse esetét), pedig igazán érdekes lett volna mondjuk Yui szüleit, vagy Mio hátterét megismerni. Már csak azért is, hogy könnyebben megértsük, miért lettek olyanok utódaik, amilyenek.

5.) Közös jövő

A barátság szép dolog. Azt viszont akkor sem tartom reálisnak, hogy a lányok egy egyetemre menjenek, akármennyire is együtt akarnak maradni. Amennyire Yui és Ritsu tudása eltér a többiekétől, hát a folyamatos magoláson kívül nem tudom elképzelni, hogy bármi mást is csináljanak az alatt a pár év alatt. Mio és Mugi viszont hátrányba kerülhetnek amiért nem egy jobb suliba mentek és ha valaki, akkor én tudom, hogy ez később visszaüthet…

6.) Testi fejlődés

A lányok egy fikarcnyibbal sem néznek ki idősebbnek mint korábban, ráadásul néha még a normálisnál is kislányosabbnak vannak ábrázolva. Egyedül az endingek nyújtanak ebből a szempontból többet, ott ugyanis nagyjából látszik, hogy “hová fajulnak a dolgok” egy idő után. Megjegyzés: Azu-nyan melle az első opening képeire némileg rácáfolva szintén maradt a régi…

7.) Új tagok

Mondjuk ki úgy, hogy van: az “őstagok” toborzása sikertelenül zárult. Végül Azu-nyan szervezi be Uit és Junt, de az ötfős limit eléréséhez nekik is meg kell majd küzdeniük. Ráadásul milyen zenét játszhatnak már? Meg hogy nézne ki egy klubgyűlés? Neee.

Amit viszont nagyon várok, az a HTT következő live koncertje lesz, amin remélhetőleg már az új (jó) számokat is előadják. Persze időpontról még nem tudni (de a karácsony környéki koncert – nyári DVD megjelenés esélyét tartom valószínűnek). :3

Hát ennyi lenne. Folytatást az eddigi formában valószínűleg nem láthatunk a későbbiekben, viszont a zenélő lányok hálás téma, amit nem hiszem, hogy sokáig hagynának parlagon heverni. Már csak egy K-ON-hoz hasonlóan jó alapanyag kell hozzá és néhány tehetséges forgatókönyvíró.

Még egy érdekesség jöjjön a végére, amit egyébként a 26. rész végén láthatunk: “The final episode of K-ON!! announced a film adaptation of the series.” Nem tudni, hogy csak recap movie lesz-e vagy valami új, mindenesetre várom. Különösen, ha az utóbbiról van szó. Mert a kisebb-nagyobb hibáitól függetlenül azért a “Kéjjon” még mindig egy nagyon szerethető anime.

Értékelés:

Rajongóként: 5.

Objektíven: 4.