http://animemmo.try.hu

A továbbiakban nem születik több bejegyzés, az oldalt viszont még fél évig meghagyom, hogy stílszerűen, a 3. születésnapján töröljem le végleg. Addig nyugodtan lehet olvasni, hozzászólni vagy bármit, én mindettől függetlenül továbbra is elérhető leszek itt vagy e-mailben.

Ha valaki esetleg az okokra kíváncsi, annak legyen elég annyi, hogy mostanában egyre kevesebb időm és kedvem (meg persze ihletem) van az egészhez, a szabadidőmet pedig másra szeretném fordítani. Ha úgy tetszik ennyi időt töltött ki a blog életciklusa. Mostanáig sokat rágódtam a dolgon, de azt hiszem, így lesz a legjobb.

Remélem, hogy eddigi “munkásságom” – ha lehet így nevezni – azért nem szúrta túlságosan senkinek a szemét, én legalábbis időről időre örömmel csináltam amit csináltam.

Végezetül hadd ragadjam meg az alkalmat immár sokadszorra, hogy mindenkinek megköszönjem az érdeklődését, biztatását és véleményét, amivel nagyban hozzájárult ezen projekt alakulásához, formálódásához. Köszönöm.

Viszontlátásra!

Kayama

Egy kis érdekesség.

Tegnap már-már aludtam volna, amikor egészen különös jelenségre lettem figyelmes: nézhető műsor megy az Animax-en! O_o

Na nem anime volt, de nem is a szutyok élőszereplős műsorok valamelyike. Koncert ment, méghozzá az Animax csatorna (az originál persze) saját szervezésében. Ma első dolgom volt utánanézni és találtam is róla infót:

“Mi is az ANIMAX MUSIX?

Az Animax, azaz az anime csatorna által készített, feltörekvő zenészeket tömörítő kezdeményezés, melyet a rajongók világszerte szerkeszthetnek és nézhetnek! A koncerten az Új Generációs művészek saját számaikat, és a közönség által megszavazott dalokat egyaránt eljátszák. 2010. november 3-án kerül sor a japán Animax rendezésében az Animax Musix 2010 ősz koncertre, melyen fiatal, tehetséges zenészek lépnek fel, és adják elő a rajongók kedvenc anime betétdalait! Az Animax elhozza ezt a lenyűgöző élő zenei eseményt, melyet együtt alkot művész és közönsége.”

[forrás: Animax]

A tévében ugyan még csak a tavaszi show-t láthatjuk, de akinek újdonság számba megy (mint pl. én), azt ez a legkevésbé sem zavarja. Ráadásul ezek szerint a továbbiakban is számíthatunk hasonló eventekre.

Ha valakit érdekel, akkor két részletben megnézheti, a szöveges részek magyar feliratosak.

Első rész: Kedd 2010.11.09. 00:05

Második rész: Szerda 2010.11.10 00:05

Bővebb infó itt érhető el.

Még bele sem melegedtünk igazán az őszi választékba, máris itt kopogtat a sok friss újdonság.

A következő adag…

[UPDATE1:2010-10-11]

Arakawa Under the Bridge ×2

Ric és Nino közös élete folytatódik a híd alatt. Még több őrült szereplő, még több őrült szituáció és még több nevetés.

Vélemény: Egyértelműen nézős.

Fortune Arterial

Főhősünk, Hasekura Kohei elfoglalt apukájának gyakori lakhelyváltozásai miatt eddig még igazából sehol sem tudott gyökeret verni, de most a középsuliban végre állandó jelleggel koleszba költözhet az egyik már korábban megismert városban. A Shuchikan Akadémia egyébként kellemes sulinak tűnik, tele régi és új ismerősökkel. Kohei azonban hamarosan rádöbben, hogy a többiek felett álló diáktanács (csupa beképzelt pöcs) sötét titkokat rejteget…

Vélemény: Vámpírok, tehát részemről felejtős.

Motto To Love-Ru

A (teljesen szükségtelen, felesleges, értelmetlen, hülyeség, unalmas, eseménytelen, rókabőr) második évad.

Vélemény: A rajzolás – különösen a szemek terén – eléggé alternatívra sikerült. De az anime legnagyobb baja továbbra sem ez, hanem a buta marháskodás folytatása Rito és Lala között. Mondjuk jól mutatja az iránta való érdeklődést, hogy a feliratozással mennyire törik magukat a fansubberek… Szóval nem fogom nézni. Az Asobi ni Ikuyo! különben is megmutatta, hogy ha nagyon akarnak, tudnak normális sci-fi-ecchi vígjátékot is készíteni, akkor meg minek nézzem ezt?

Psychic Detective Yakumo

Saitou Yakumo első látásra átlagos, nemtörődöm egyetemistának tűnik, ám van egy különleges képessége. Látja a szellemeket és beszélni is tud velük. Ezen képességét szeretné kihasználni a hozzá forduló Ozawa Haruka, akinek barátai rejtélyes módon sorra öngyilkosságot követnek el. A sorozat a képességeit segítő szándékkal használó fiúra és társaira koncentrál, ugyanakkor vannak a világon olyanok is, akik adottságukkal ártani akarnak másoknak.

Vélemény: Jó volt. Ha továbbra is kitart a kezdeti nyomozós, eseteket megoldós vonal akkor egészen elfogadható paranormális detektívsorozatot láthatunk. Más kérdés, hogy ez általában nem szokott bekövetkezni. Mindenesetre érdekel.

Shinryaku! Ika Musume

Az egyre fokozódó környezetszennyezés és más káros beavatkozások miatt a tengeri élőlények fellázadnak és a szárazföldre küldik képviselőjüket, hogy igázza le az emberiséget és vesse rabszolgasorba őket. Tintahal-Lány főszereplőnk rögvest az első parti épületnél akarja kiépíteni inváziós hídfőállását, ami éppenséggel az Aizawa család étterme. A két nővéren és öccsükön azonban nem könnyű átjutni és a naiv lélek amúgy is meglehetősen eltorzult képpel rendelkezik bolygónk domináns fajáról. Így hát némi közjátékot követően még ő kénytelen dolgozni a lányoknak…

Vélemény: Jópofa kis bolondság. Vicces is, a szereplők is aranyosak és nem kell világmegváltó gondolatokat várni tőle. Nézem.

Soredemo Machi wa Mawatteiru

Arashiyama Hotori egy kis maid caféban dolgozik pincérnőként. Mikor barátnői tudomást szereznek a dologról rögtön felkerekednek, hogy meglátogassák, ám az elképzelttel ellentétben a valóság mellbevágó. A hely egyáltalán nem hasonlít egy maid caféra, Hotorinak pedig pláne fogalma sincs róla, hogy miként kéne “autentikusan” viselkednie. Az egyik barátnő, Toshiko ezen aztán annyira felháborodik, hogy elhatározza: ráncba szedi a placcot. Így hamarosan belőle is pincérnő lesz, meg hát persze az sem utolsó szempont, hogy álmai lovagja, Hiroyuki Sanada is gyakran tölti az idejét a kávézóban (valójában Hotori miatt). Már csak egy probléma van: hogy szereljék le az osztályfőnököt, aki tudomást szerez a lányok tevékenységéről és mindenféle tiltásokkal, engedélyekkel meg szabályokkal hozakodik elő…

Vélemény: Mivel kezdjem? Először is, a rajzolás ronda. Nem kicsit, nagyon. Másodszor, a főhős hangja (Chiaki Omigawa) valami őrült módon idegesítő. De mégis, van a sorozatban valami ami miatt nem hagytam abba. Talán a hangulata vagy a humora, nem is tudom. Egyelőre tovább nézem aztán majd meglátjuk.

Tantei Opera Milky Holmes

Mestertolvajok vs. mesterdetektívek 12 éven aluliaknak. A Holmes Detektívakadémia elit tanulói, a Milky Holmes egység egy tolvajokkal történt összecsapás során elveszítik különleges képességüket (ún. Toys-t) amelynek hála visszacsúsznak a suli legügyetlenebbjei közé. A diáktanács elnökének jóindulatából (aki a fő-fő mestertolvaj mellesleg, OMG!) három hónap próbaidőt kapnak, hogy visszaszerezzék elpárolgott erejüket. Addig viszont nincsenek előjogok, lógás és kivételezés, de ügyek annál inkább. Vajon megoldják őket a leányzók segítség nélkül, pusztán összefogással?

Vélemény: Cukormázas shoujo-cucc – nem nekem való.

The World God Only Knows

Katsuragi Keima a lányokat meghódítós videojátékok koronázatlan királya. Gyakorlatilag a 2 dimenziós világban él és minden más hidegen hagyja ami a környezetében történik. Egy napon üzenetet kap, benne egy újabb hódítási feladattal, amit természetesen azonnal elvállal. Tettének nem várt következményeként a Pokol egy démona, Elci szegődik mellé, aki szerint az üzenet elfogadásával létrejött szerződés értelmében be kell fogniuk a kiszabadult és fiatal lányokba költözött gonosz lelkeket. Ehhez nincs másra szükség, mint hogy az adott lány beleszeressen Keimába, aki azonban a való világban egy cseppet sem számít gyakorlott szívtiprónak. Persze ha az ember élete a tét, akkor sok mindenre képes lesz…

Vélemény: Nem gondoltam volna, de egész jó volt. Felvéve a listára.

To Aru Majutsu no Index II

Harmadszor is visszatérünk Academy Citybe, hogy viszontlássuk régi kedvenceinket. A sztori ott folytatódik, ahol az első szezon végén abbamaradt, az openingből és az ajánlókból ítélve pedig ezúttal is sok látványos és izgalmas akciójelenetre számíthatunk.

Vélemény: Továbbra is az a nézetem, hogy az Index és a Railgun világa nem egy és ugyanaz, inkább párhuzamos valóságokról van szó. Bár nálam a Railgun a favorit, az Indexet is követni fogom. Remélem, hogy nem bonyolítják túl a dolgokat és nem dumálnak annyit feleslegesen mint korábban… Mindenesetre biztató, hogy a címszereplőt már az első részben többet láttuk, mint az első évadban összesen.

Togainu no Chi

Főhősünk munkanélküliségéből és kilátástalan helyzetéből eredő frusztráltságát utcai harcokban igyekszik levezetni – nem is rossz eredménnyel. Egy nap, újabb győztes küzdelme után nem sokkal ellenfelét holtan találják egy sikátorban. A rendőrség első számú gyanúsítottja Akira, akire a legoptimistább vélemények szerint is életfogytiglani börtön vár. Hamarosan azonban felkeresi egy titokzatos nő, aki üzletet ajánl neki: ha beszivárog a félelmetes hírű, törvény által nem védett régi városba és ott végigküzdi a sztrítfájter szamárlétrát hogy elintézhesse a helyi alvilág vezérét, megúszhatja a büntetést. A kúlos gyerek persze vállalja, de nemsokára komolyan gondolkodóba esik, hogy vajon jól választott-e…

Vélemény: Erőteljes Tekken fílingje van, és sok benne a vér (meg a cenzúra). Annyira nem érdekes, hogy végignézzem, de egy részbe még valószínűleg belelesek.

Yosuga no Sora

Szüleik halála után Haruka és Sora visszatérnek egy nyugodt vidéki faluba, ahol nagyapjuk házában korábban is sokszor töltötték a nyarat. Persze, hogy a testvérek között felmerül a vérfertőző kapcsolat lehetősége (biztos vagyok benne, hogy később kiderül: nem is rokonok), persze, hogy a csávóba minden környékbeli lány bele van esve, persze, hogy a hugica tsundere és halálosan féltékeny mindenkire és a “persze, hogy”-ok sorát még a végtelenségig lehetne fokozni.

Vélemény: Ez egy teljesen kommersz anime amiről előre tudja az ember, hogy a jó benyomásai ellenére egy kalap szar lesz. Csak figyeljétek. H2O, Sola etc. mondjam tovább? Még egy-két részt megnézek, de csak azért, hogy lássam: igazam van/lesz-e. :/

(Megjegyzés: Mostantól az újabb címeket ebbe a bejegyzésbe szúrom be.)

Az első adag az őszi kínálatból…

Bakuman.

Mashiro Moritaka egy átlagos középiskolás fiú. Környezete nagy szomorúságára nincsen komolyabb elképzelése jövőjéről, egyszerűen csak sodródik az árral és igyekszik megfelelni legalább a minimális társadalmi elvárásoknak. Viszont tehetségesen rajzol, amit meglátva egyik osztálytársa, Takagi Akito felajánlja neki, hogy kezdjenek közösen mangákat rajzolni. A történetírást ő vállalja magára, Moritaka pedig az illusztrációkért lenne felelős. Főhősünk nagybátyja (ismert mangaka, aki nem bírta a munkájával járó nyomást és évekkel korábban meghalt) rossz példája miatt nem lelkesedik az ötletért, ám egy lány kedvéért képes belevágni az ismeretlenbe. Egészen váratlanul házassági ajánlatot is tesz az egyébként seiyuunak készülő Azuki-sannnak aki a legnagyobb meglepetésére megígéri neki, hogyha majd mindketten sikeresek lesznek a szakmájukban, hozzámegy feleségül. Addig viszont semmi sem lehet köztük, csak üzenetekben tájékozódhatnak a másik aktuális helyzetéről. Mi hát az inspiráció, ha nem ez…?

Vélemény: Tetszett. Nem gondoltam volna elsőre, de tetszett. A történet egész ígéretesnek tűnik, bár még nem világos, hogy mennyi lesz belőle a középiskola időszaka és a valódi munkával töltött slice of life idő. Mindenesetre nézem.

MM!

A beszédes nevű Sado Tarou különös betegségben szenved, ami igazából szimpla mezei mazochizmus azzal a különbséggel, hogy az élvezetet okozó fájdalomkeltést csak helyes lányok tudják nála elérni. Tarou – akitől az elmondottak miatt gyakorlatilag minden nőnemű lény undorodik – a legjobbhoz fordul a suliban, ugyanis a Problémamegoldó Klub vezetője, a tsundere és erőszakos személyiséggel megáldott Isurugi Mio (és még sokan mások) sokszor juttatja őt a csúcsra – persze szigorúan gyógyító célzattal… XD Legjobb barátjáról meg kiderül, hogy transzvesztita, de ez igazából nem érdekes.

Vélemény: Különösebben nem fogott meg. Sem a mazochista főhős, sem az őt csépelő csajok, akik erősen emlékeztettek amúgy a Ladies versus Butlers karaktereire. A grafika viszont szép (a Higurashi Rei stílusa köszön vissza), az OP-ED páros pedig ütős, ezért adok neki még egy esélyt. De szerintem lehet nélküle is élni.

Ore no Imouto ga Konna ni Kawaii Wake ga Nai

Kyousuke még az átlagosnál is átlagosabb középiskolás, aki jó külsejű, jól tanuló, jól beképzelt húgával, Kirinóval elég rossz viszonyban van. Egy nap a srác a véletlennek köszönhetően érdekes felfedezést tesz: az elit kishúg titokban hardcore otaku, aki teljesen odavan az incest hentai dolgokért. Ezek közül is leginkább a ‘kishúg szereti a bátyját’ témakör egy bizonyos példánya vonzza, amiből aztán minden létező médiahordozót (DVD, CD, játék stb.) beszerez. Az egyik ilyet találja a meg a gyanútlan báty és mivel titoktartást fogad, ráadásul nem neveti ki az addig őt totál semmibe vevő kis ribancot,  innentől kezdve szövetségesként lesz kénytelen belemerülni az imouto különös kis hobbijába.

Vélemény: Nogizaka Haruka no Himitsu klónhoz képest egész jópofa volt. Szimpatikusak voltak a szereplők és a hangulat is, úgyhogy jöhet. Mondjuk arról fogalmam sincs, hogy mit lehet ebből történetileg kihozni, de majd kiderül…

Otome Yokai Zakuro

A fenyegetések kezelése érdekében a japán birodalmi hadsereg létrehoz egy különleges alakulatot, amelynek youkai (pontosabban hanyou) és ember tagjai is vannak. Mindkét faj érintettjeinek vannak kétségei az együttműködés sikerét illetően, de igyekeznek a legjobbat nyújtani. Már csak az a kérdés, hogy az újabban valamiért agresszívabb youkai-ok elleni harcban össze tudnak-e fogni, és ez elég lesz-e a győzelemhez?

Vélemény: Összességében közepes értékelést adnék az első epizódra, mert bár a szereplőket egész viccesnek találtam, a grafika és a történet nem igazán nyerték el a tetszésemet. Nem tartom valószínűnek, hogy nézni fogom, a Nurarihyon éppen elég egyszerre ebből a témakörből.

Panty & Stocking with Garterbelt

Bugyesz és Zokni az Úr két mocskos szájú, mocskos fantáziájú angyalaként a világunkra leselkedő gonosz teremtményekre vadásznak naphosszat, miközben rendesen adnak a dolce vita életérzésnek is. Formabontó rajzolás, fegyverré változó bugyik és zoknik na meg jó adag idiótaság várja a nézőt ebben a meglehetősen elvont sorozatban.

Vélemény: Ez a full amerikai stílus nekem nem jön be (már a hasonló amcsi szériáknál sem tetszett) viszont a lányok szövegei jófélék. Fárasztó is rendesen a cucc, a zenéje meg egyenesen borzadály, úgyhogy még nem döntöttem el, hogy mihez kezdek vele. Egyelőre inkább a kihagyás felé hajlok, de lehet, hogy csak előítéleteim vannak. Még egy részt azért megvárok, hátha megszokom addig.

Star Driver

Egy csomó önjelölt Operaház Fantomja óriásrobotokkal játszadozik, miközben helyi papnőket gyaláznak meg, amit természetesen nem nézhet tétlenül a főhős csóka sem, aki saját mechájával beszáll a másik dimenzióban zajló küzdelmekbe.

Vélemény: Érdekes volt az első rész, egy csomó minden történt csak nem igazán értettem, hogy ki, mit, miért csinál. Illetve azt, hogy mit, még csak-csak. Ettől függetlenül nem fogott meg, mechából inkább a komoly(nak tűnő) animék (FMP, NGE) a nyerők nálam. Pedig a sorozatot a rettentő hülyén kinéző gonoszoktól eltekintve még csak rossznak sem mondanám, így viszont számomra felejtős.

Super Robot Taisen OG

A Super Robot Taisenről itt lehet informálódni, ha valakit netán érdekel. Senki?

Vélemény: Nem érdekel.

Tegami Bachi REVERSE

A Letter Bee második szezonja. Sajnos amíg az elsőt nem láttam, ebbe sem tudok belekezdeni, de a későbbiekben szeretném mind a kettőt megnézni. Majd.

Vélemény: -

A Tamayuráról és a Hyakka Ryouran Samurai Girlsről már korábban írtam.

A két felkiáltójel a második évadot jelenti, ami ezúttal 26 (24+2) részt tölt ki.

Az ismerős animék blogolása egyrészt azért jó, mert nem kell a szereplők és a helyzet leírásával bíbelődni, ugyanakkor pont emiatt le is csökken az írnivaló. Vagy mégsem…?

A K-ON!! ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Yui, Ritsu, Mio és Mugi utolsó évüket kezdik meg a gimiben és továbbra is a Houkago Tea Time (HTT) nevű formációban zenebonálnak a másodéves Azusával karöltve. Csakhogy itt jön a bökkenő: ha a végzősök elballagnak, a zenekar feloszlik és szegény Azu-nyan egyedül marad. Kézenfekvő tehát, hogy a Könnyűzenei Klub hagyományának megőrzése érdekében a régi tagok minél előbb elkezdjék az újak keresését. Ezzel gyakorlatilag el is érkeztünk az anime fő mondanivalójához, amiből jól látszik, hogy az újabb sorozat sem fogja túlzottan megerőltetni agytekervényeinket. Ráadásul a keresés gyakorlatilag teljesen elveszik a mindennapokban, hogy igazán csak elméleti alapját képezze a nem létező cselekménynek.

Hát igen. Szerintem ez lett az anime legfőbb hiányossága, hogy a különálló jól-elvagyunk-a-suliban epizódokon kívül semmi mást nem nyújt. Ezt ugyan jól csinálja, de ez kicsit kevés. A fanatikusoknak persze édes mindegy, hogy például Yui és Mugi milyen megfontolásból henteregnek fürdőruhában a padokon – ami látványnak persze nem rossz – de igazából ilyen és ehhez hasonlóan semmitmondó jelenetekkel megtölteni 26×24 percet, az kemény.

A pozitívumokat és negatívumokat a szemléletesség kedvéért összeszedtem néhány vázlatpontba, a teljesség igénye nélkül:

Ami tetszett:

1.) Hangulat

A történet ugye nem az erőssége a sorozatnak, viszont a hangulatát ettől függetlenül jól eltalálták. A vidám mindennapok aranyosak, az ember úgy érzi: bárcsak ő is oda járhatott volna (ha lány, azért, ha fiú akkor meg azért – bár a Sakura gimi igazából lányiskola, úgyhogy ebből a szempontból sajnos marad a Seitokai Yakuindomo utáni álmodozás XD) ilyen békés, nyugodt környezetbe, csupa-csupa normális ember közé.

A legjobbnak mégis az érettségi környéki részeket találtam ebből a szempontból, amelyek azt a kicsit kiüresedett, már-nem-tartozom-ide, itt-már-végeztem fílinget adták vissza, amit az ember a valóságban is érez – ha érez. *szipp*

2.) Grafika
A grafikában jelentős javulás következett be az elődhöz képest. Szebbek lettek a karakterek, színesebb a dizájn, egyszóval látszik, hogy jobban odafigyeltek a látványra az alkotók. Ha valaki esetleg kételkedne, az csak nézze meg a Cagayake! GIRLS-es openinget majd utána közvetlenül a GO! GO! MANIAC-osat. Elég szembetűnő a fejlődés. Néhol viszont továbbra is tombol a QUALITY. Érthetetlen.

3.) OP-ED

Ez azt hiszem magáért beszél. Amennyire a “GO! GO! MANIAC” furcsa volt az elején, annyira a szívemhez nőtt (zeneileg és grafikailag is). Utána az “Utauyo!! MIRACLE” majd a “Cagayake! GIRLS” következnek a képzeletbeli rangsorban.

A “NO, Thank You!” egyértelműen a legjobban sikerült K-ON ending lett, viszont a “Don’t say ‘lazy’” még mindig jobb a “Listen!!”-nél.

4.) Karakterek

A több rész több szereplési lehetőséget jelentett a karakterek számára is, bár azt hiszem itt főleg Azu-nyan számít a legfőbb nyertesnek, mert szerintem őt arányaiban többször láthattuk a többieknél, legalábbis a sorozat első felében. Viszont ez jót tett a szerethetőségének, ami az első évadban nem volt annyira kiemelkedő. Külön öröm volt számomra nagy kedvencem, Mugi gyakoribb jelenléte, bár még adhattak volna neki jó néhány percet a képernyőn. Yui fejlődött némileg (legalábbis az igyekezete megvolt) Ritsu maradt ugyanolyan mint volt, Mio viszont kicsit mintha a háttérbe szorult volna és szégyenlősebbre is vették a figuráját. Nála ezt visszalépésként értékelem. Nodoka alakja is gyakrabban tűnt fel. Örültem neki, de sajnos rajta kívül nem sok új/korábban elhanyagolt szereplőt láthattunk, vagy ha igen, csak rövid ideig.

5.) Hosszúság

Több rész = Több moe/kawaii/random ideillő japán szó.

Ami nem tetszett:

1.) Történet hiánya

Semmi Budokan, semmi világuralom, semmi cél. Persze, hogy nem is volt semmilyen nagyobb kaliberű cselekmény.

2.) Zenék

Bár az epizódok elején és végén hallható számokról már írtam egy csomó szépet, a sorozatban hallható többi zene egyáltalán nem lett annyira szimpatikus, mint vártam. A Pure Pure Heart-ot meg az Azusától búcsúzó dalt kivéve egyszerűen nem tetszettek annyira, hogy érdemes legyen a továbbiakban különösebb figyelmet fordítani rájuk. Kevés is volt ez a pár szám és zeneileg sem olyan nagy durranások. Ezen kívül a lányok minden zenélős jelenetét a Fuwafuwa Time-mal vezették be, ami véleményem szerint hamar unalmassá vált, még ha ez a dal tükrözi is a legjobban az anime hangulatvilágát.

3.) Ötletek hiánya

Jó, jó mindennapi kalandokról szólt a mese, de akkor is. Semmi fantázia. Kár.

4.) Család

Nagy hiányosságnak tartom, hogy a szereplők családi életébe továbbra sem nyerhettünk semmilyen módon betekintést (kivéve Ui és Ritsu öccse esetét), pedig igazán érdekes lett volna mondjuk Yui szüleit, vagy Mio hátterét megismerni. Már csak azért is, hogy könnyebben megértsük, miért lettek olyanok utódaik, amilyenek.

5.) Közös jövő

A barátság szép dolog. Azt viszont akkor sem tartom reálisnak, hogy a lányok egy egyetemre menjenek, akármennyire is együtt akarnak maradni. Amennyire Yui és Ritsu tudása eltér a többiekétől, hát a folyamatos magoláson kívül nem tudom elképzelni, hogy bármi mást is csináljanak az alatt a pár év alatt. Mio és Mugi viszont hátrányba kerülhetnek amiért nem egy jobb suliba mentek és ha valaki, akkor én tudom, hogy ez később visszaüthet…

6.) Testi fejlődés

A lányok egy fikarcnyibbal sem néznek ki idősebbnek mint korábban, ráadásul néha még a normálisnál is kislányosabbnak vannak ábrázolva. Egyedül az endingek nyújtanak ebből a szempontból többet, ott ugyanis nagyjából látszik, hogy “hová fajulnak a dolgok” egy idő után. Megjegyzés: Azu-nyan melle az első opening képeire némileg rácáfolva szintén maradt a régi…

7.) Új tagok

Mondjuk ki úgy, hogy van: az “őstagok” toborzása sikertelenül zárult. Végül Azu-nyan szervezi be Uit és Junt, de az ötfős limit eléréséhez nekik is meg kell majd küzdeniük. Ráadásul milyen zenét játszhatnak már? Meg hogy nézne ki egy klubgyűlés? Neee.

Amit viszont nagyon várok, az a HTT következő live koncertje lesz, amin remélhetőleg már az új (jó) számokat is előadják. Persze időpontról még nem tudni (de a karácsony környéki koncert – nyári DVD megjelenés esélyét tartom valószínűnek). :3

Hát ennyi lenne. Folytatást az eddigi formában valószínűleg nem láthatunk a későbbiekben, viszont a zenélő lányok hálás téma, amit nem hiszem, hogy sokáig hagynának parlagon heverni. Már csak egy K-ON-hoz hasonlóan jó alapanyag kell hozzá és néhány tehetséges forgatókönyvíró.

Még egy érdekesség jöjjön a végére, amit egyébként a 26. rész végén láthatunk: “The final episode of K-ON!! announced a film adaptation of the series.” Nem tudni, hogy csak recap movie lesz-e vagy valami új, mindenesetre várom. Különösen, ha az utóbbiról van szó. Mert a kisebb-nagyobb hibáitól függetlenül azért a “Kéjjon” még mindig egy nagyon szerethető anime.

Értékelés:

Rajongóként: 5.

Objektíven: 4.

Háh! A japánok elkezdtek normális befejezésű animéket készíteni! XD

2012-t írunk. Bolygónk lakóinak maradéka elkeseredett harcot vív a megszálló földönkívüliekkel. Az ellenállás vezetése úgy dönt – hála a megszerzett idegen technológiáknak -, hogy visszaküldenek egy ügynököt 1999-be, a kapcsolatfelvétel évébe, hogy megakadályozza az idegenek invázióját és az apokalipszis eljövetelét.

Összesen öt jelölt indul el nagy reményekkel a múltba, de végül mind az öten elbuknak. A kétségbeesett tudósok végül fogják az utolsó lehetőségüket, egy totális lúzert, belegyömöszölik az időgépbe és visszaküldik, hogy próbáljon tenni valamit a jövő érdekében.

Uchida Fumiaki (becenevén Bunmei) egy szép naplementét kapva díszletként tök pucéran pottyan a matsushirói Waldstein Akadémia teraszára, ahol épp egy magányos lány mereng az élet különös fordulatain.

Kumashiro Mayának amúgy is nehéz napja volt. Hirtelen elhunyt apja – az okkultizmus fellegvárának számító középiskola igazgatója – után ő örökölte az intézményvezetői posztot, ráadásul újabban az általa rendkívüli módon utált parajelenségek is felélénkültek a környéken. Érthető tehát, hogy Maya nem fogadja kitörő lelkesedéssel a különös idegent, aki viszont eltökélten próbálja meggyőzni igazáról és küldetésének fontosságáról.

A lány végül enged és Abe Minoru álnéven tanárként alkalmazza a férfit, aki gyerekkorában – még a háború előtt – kanálhajlítgató mentalistaként sokat szerepelt a nyilvánosság előtt. Mostani feladata, hogy megtalálja Nostradamus Kulcsát, amelynek elpusztításával megakadályozható a hamarosan bekövetkező katasztrófa.

A folyton morcos Maya közben úgy dönt, hogy bár igazgatója az intézménynek, a legegyszerűbb, ha itt folytatja középiskolai tanulmányait és ezért átlagos diákként látogatni kezdi az órákat. Közben a régiek mellé új barátokat is szerez, akikkel együtt többnyire a helyi X-aktákat nyitogatják és próbálják visszaszorítani a változatosnál változatosabb formátumú természetfeletti lények terjeszkedését. Ebben nagy segítségére van apja jegyzetfüzete, ami részletes adatokat tartalmaz a különféle szörnyekről és ártalmatlanításuk módjáról.

Abe-sensei egyik unalmas estéjén megismerkedik Mikaze-sannal, egy tenyérbemászóan mézesmázos stílusú pincérlánnyal, akibe hamar fülig beleszeret és amúgy sem túl gyümölcsöző nyomozása innentől végképp nem halad előre.

A sorozat a kezdeti izgalmak után kissé leül, bőven időt hagyva a nézőknek, hogy a körmüket rágva találgassák: a maradék részekbe vajon hogy fog beleférni egy épkézláb befejezés…?

Szóval megy az idegesítés rendesen, a csaj egyre jobban nyomul Minorura, Maya egyre távolabb kerül apja gyilkosának (mert az hamar kiderül, hogy gyilkosság történt) kézre kerítésétől, az idő pedig egyre csak fogy. A játszmából a gyanúsan titkolózó Kawashima igazgatóhelyettes látszik jól kijönni, aki folyamatosan szemmel tartja “főnökét”, ugyanakkor időnként fura módon hasznos lépéseket is tesz érdekében.

A sorozat a 11. részben egyik pillanatról a másikra átvált WTF üzemmódba. Maya és Minoru ekkorra már sokadszorra megegyeznek, hogy mindenáron megakadályozzák a világégést, ám a férfi hamarosan belefut néhány helyi boszorkányüldözőbe, akik mindenáron az Akadémia igazgatójának fejét akarják venni. Meglepő módon Mikaze-san is tagja a szervezetnek és szemmel láthatóan elég jól tudja befolyásolni a senseit. Másnap reggel Mayát holtan találják szobájában.

A kétségbeesett iskolatársak mellett Minoru is eléggé maga alatt van, de még inkább kiborul amikor aznap este felkeresi őt az igazgatóhelyettes és bevallja, hogy ő a gyilkos…

De nem ez az egyetlen meglepetés, ami éri a szerencsétlen csávót, ugyanis pár pillanattal később ott áll vele szemben Maya – sértetlenül. Ejha!

A helyettes néni bevallja, hogy valójában egy fehér mágus és csak az ellenség megtévesztése érdekében játszották el a gyilkosságot. Ekkor azonban betoppan a fent nevezett és megbénítva Minorut elveszi a jók egyetlen fegyverét ellene: az öreg diri jegyzetfüzetét. Mellékesen át is változik szexi dominacuccba, mert ő meg egy fekete mágus. Awwww….

Kezdetét veszi a menekülés, mert ugye a rosszak ilyenkor mindig erősebbek mint a jók (a fene sem érti ezt). “Dango” néne is átváltozik és jó kis párbajba kezd Mikaze-sannal, mialatt embere Mayát igyekszik minél messzebbre vinni a veszélyzónától. Közben beugranak a lány barátaihoz is, ami viszont rossz döntésnek bizonyul, mert a ku-kluxosok a nyomukban vannak és most már a haveri kört is fenyegetik. Sebaj, ők így is benne vannak a buliban és igyekeznek segíteni a szörnyek elleni harcban.

Közben a vesztésre álló Dango kiszabadítja a lemerevített Minorut és halála előtt még elárulja neki, hogy az öreg direktor még életben van – ugyanazt a trükköt alkalmazták nála is, mint Mayánál.

Több sem kell a csávónak, irány szerelme (mert hát van itt egy leheletnyi romantika is, kérném szépen), akit már javában csépel a suli tetején a harcias máguslány.

Szerencsére hősünk időben érkezik, közösen elmondják a varázsigét és ezzel minden természetfeletti lényt (a jókat is) kiirtanak a világból. Halleluja.

Minoru rácsörög a fejesekre 2012-ben, akik azonban semmiféle változást nem látnak a környezetükben.

A “jelenben” ezen nagyon csodálkoznak, hiszen elméletileg Mikaze volt a keresett kulcs és az ő halálával meg kellett volna szűnnie a világot fenyegető veszélynek. Minoru dolga végeztével vissza akar térni saját idejébe, úgyhogy szép hosszú búcsúbeszéddel készül a hamarosan megrendezendő iskolai évzáróra. Maya – aki mostanra egészen megváltozott személyiségileg és levetkőzte tsundere + occult hater attitűdjét – meglepetéssel készül számára.

Meghívta ugyanis barátja ifjúkori énjét és annak anyját az ünnepségre, hogy az időutazó még egyszer találkozzon a mamussal. Egy probléma van csak a dologgal: Bunmei nem emlékszik rá, hogy valaha is a környékén járt volna a városnak, ebből pedig arra következtet – párhuzamosan a jövőbeli tudósokkal akiknek (mit ad Isten) az öreg diri a vezetője -, hogy fiatalkori önmagával való találkozása idézi elő a dimenziós szakadást, ami az idegenek invázióját lehetővé teszi.

Vagyis a találkozás maga Nostradamus Kulcsa.

Na, mivel ez még időben kiderült, semmi baj, csak az évzárót kell kihagyni. Maya azonban kitalálja, hogy inkább jól kiosztja a nem éppen mintaanyuka hírében álló nőcit, mire az felháborodottan elhúz és Abe-sensei nyugodtan megtarthatja könnyfakasztó búcsúbeszédét. A terv be is válik, ám a kíváncsi kis-Bunmei megszökik otthonról és az Akadémiára megy, ami ugye elvileg a hozzá hasonló képességgel rendelkezők számára egy igazi aranybánya.

A beszéd után Bunmei már épp indulni készül, a kisköcsög meg persze, hogy odakeveredik. Megnyílik az ég, és a Világok harcából ismerősnek tűnő robotok elkezdenek szépen ereszkedni a földre. Hősünk ekkor úgy dönt, hogy most aztán már tényleg elég volt (meg hát mégiscsak ez az utolsó rész, hová bonyolítanák már a dolgokat), átvált manly Uri Geller üzemmódba és “Mukogy!” felkiáltással kiskanalát a magasba emelve nekirohan az ellenséges lézersugaraknak.

Az öngyilkosságnak ezen formája alapjában véve nem is járna sok szenvedéssel, de szerencsére Bunmei korábban elpárolgott természetfeletti képessége most visszatér és a kanálból áradó halálsugaraival hamarosan elpusztítja az összes ufót és bezárja a szakadást. Sajnos ezzel ő maga is távozik az élők sorából, de mivel utolsó kívánságaként korábban még a sírógörcs rázta Mayára bízta tátott szájú fiatal önmagát, nyugodtan játszhatja a kamikázét.

Így a világ nem pusztul el.

A jövőben örömmel konstatálják, hogy végre normalizálódtak a dolgok, az öreg diri pedig a szörnyű jövő szertefoszlását követően hazatér családjához, Mayához és Bunmeihez (akik elvileg házasok, de a korkülönbség miatt ez lehet, hogy furán jön ki), akik már nagyon várják. Ámen.

Az anime egészen ígéretes kezdés tudhat maga mögött és bár utána kicsit lelassultak az események a végére ismét felvette a régi tempót és hangulatot. Tetszett benne, hogy tele volt váratlan fordulatokkal, bár varázslók párharcára (meg egyáltalán a jelenlétére) egyáltalán nem számítottam az elején. A science-fiction részek jók voltak, de azért az időparadoxonok rajongói találhattak benne problémás részeket.

A karakterek bejövősek, bár Bunmei speciel egy kicsit idegesítő volt számomra, a mellékszereplők meg JK kivételével sablonosak és kissé jellegtelenek.

A látvány az én ízlésemhez kevésbé áll közel mint más animéké, mégsem mondanám csúnyának. Egyszerűen ilyen stílusú és kész. Egyébként az animáció nagyon jól kivitelezett, az effektek pedig igényesek, ezt mindenképpen elismerésre méltónak tartom.

A zene nem valami nagy szám, bár az opening különálló dalként végül is tetszett.

A szinkron esetében csak Chihara Minori alakítását emelném ki, akinek a nyálkás “jó kislány” hangja olyannyira irritált, hogy időnként komolyan elgondolkoztam rajta, hogy áttekerjem azokat a részeket amikben szerepelt. A karakter nagy átváltozása után viszont állati jól nyomta gonoszként, úgyhogy teljes mértékben kompenzálta a korábbi idegesítő faktort. Mondjuk a komoly, “személytelen” (pl. Nagato Yuki) és a gonosz hangját akkor is jobban szeretem, mint a vidám kislányost (pl. Hayama Nayu).

Az animét – ha nem is egy maradandó darab – a normális befejezés és a sci-fis/mágusos elemek miatt alapvetően jónak találtam. Ha valaki kihagyja, nem veszít vele sokat, de a közelmúlt sok jól induló, mégis szar végződésű anime függvényében igenis van létjogosultsága.

Értékelés: 4 alá.

A Seitokai Yakuindomo mellett a másik beteg vígjáték a szezonban.

Yabe Satoshi első tanítási napja nehézkesen indul. Ebben – animéről lévén szó – semmi szokatlan nincs, még akkor sem, ha Yabe-senseiről tudni illik, hogy frissen végzett tanárként kerül első munkahelyére, egy általános iskolába. Újoncként mindjárt rá is sózzák a 6-3-mas osztályt, amelybe többek között az iskola rémeinek számító Marui lányok is járnak…

Mitsuba, Futaba és Hitoha hármasikrekként jöttek a világra 12 évvel ezelőtt és gyökeresen eltérő személyiségüknek hála háromszorosan is vonzzák magukhoz a bajt.

Mitsuba közülük a legidősebb és rettenetesen igyekszik, hogy “érettségét” környezetével is elismertesse. Mivel ez általában elmarad, a korára jellemző hévvel (és kevésbé jellemző szadizmussal) cseszegeti barátnőit és testvéreit. Bár különös figyelmet fordít rá, hogy mindenkit a lehető legjobban megalázzon, Mitsuba könyörtelen álarca mögött egy érző lény lakozik. Gyengéd oldalát azonban nagy gonddal kialakított “imázsának” megőrzése érdekében még véletlenül sem mutatná meg senkinek.

Futaba minden valószínűség szerint közelebb áll az állatokhoz mint az emberekhez, ennél fogva mindenki másnál jóval nagyobb álló-, és tűrőképességgel rendelkezik a suliban. Imádja a sportokat és megőrül a női mellekért, szókimondása pedig nem ismer semmiféle határt.

A trió legfiatalabbja, Hitoha, nem túl kommunikatív alkat, ezért leginkább a csigaházába visszahúzódva mereng az élet nagy kérdésein, amelyeket nála főként a pornóújságok tartalma és a Gachi Rangers című tévésorozat aktuális epizódjai jelentik. Ha felbosszantják, elképesztő mennyiségű negatív energiát tud kisugározni, amitől mindenki ész nélkül menekül amerre lát.

Rajtuk kívül az osztály többi tanulójáról is sok mindent lehetne írni, de ők hasonlóan elvont személyiségek mint főhőseink, úgyhogy ezt most inkább kihagynám. Mindenesetre a szereplőgárda tekintetében igazán nem lehet okunk panaszra.

Az anime egészen egyszerűen a félreértéseken alapul; még a lehető legártatlanabb szituáció is véresen komoly szexuális töltetet kaphat a szereplők fantáziájának hála. Ez nem úgy kell elképzelni mint a Yakuindomónál, hiszen itt nem annyira szókimondóak a párbeszédek, de a korosztályok között (vagy akár egy adott korosztályon belül) fennálló eltérő gondolkodásmódok miatt legalább annyira ütős poénok születnek ebben a sorozatban is.

Az imént leírtakból következik, hogy a sorozatot illetően nem lehet konkrét cselekményről beszélni, mivel minden epizód – benne hosszabb-rövidebb szösszenetekkel – önálló lábon áll és nem kapcsolódik a többihez.

Bevallom, a látvány először egy kicsit furcsa volt az én ízlésemnek, de aztán hamar megbarátkoztam vele. A sztori szempontjából örvendetesnek tartom, hogy itt nem a tanárbácsi körül forgott a világ mint a korábbi szezonban futó Hanamaru Kindergartenben és ez nagyot dobott a sorozat élvezhetőségén. A már említett őrültebbnél őrültebb karakterek tovább színesítik az összképet, közülük is külön kiemelendő az ikrek nagydarab apukája, akit a rendőrök naponta átlag háromszor bevisznek a yardra mert tévedésből folyton bűnözőnek nézik. XD

A zene a hangulathoz mérten vidám és pörgős, engem főleg az opening fogott meg.

A szinkronstábban szerepel többek között a Sphere együttes mintegy 3/4-e (Tomatsu Haruka, Takagaki Ayahi, Toyosaki Aki) de például Chihara Minori és Inoue Kikuko is megtalálhatók a seiyuuk listáján. Talán nem is kell többet mondanom a minőséget illetően.

Aki tehát egy igazi agybeteg vígjátékra vágyik, annak a Mitsudomoe tökéletes választás, aki pedig látta (és megszerette) a sorozatot annak jó hír lehet, hogy nemrég bejelentették a második évadot is, úgyhogy már csak türelemre van szükségünk, hogy valahogy kihúzzuk addig.

Értékelés: 5.

Egy kevésbé átlagos diáktanács mindennapjai, avagy a szezon (szövegében) legperverzebb animevígjátéka…

…

Értékelés: 5.

Jól látjátok, a szokásos leírás tényleg hiányzik. Viszont a mellékelt képek valószínűleg elég jól tükrözik, hogy miről is szól a sorozat, és hogy miért szeretjük. És ez még csak egy kis random válogatás eredménye…